Diótorta, ahogy én csinálom :)
A piskóta hozzávalói: 6 egész tojás, 6 evőkanál porcukor, 6 evőkanál rétesliszt, késhegynyi sütőpor vagy szódabikarbóna, pici só.
A diókrém hozzávalói: 20 dkg margarin, 10 dkg porcukor, 4 csomag vaníliás cukor, 15 dkg darált dió, 2 evőkanál rum.
Elkészítés: A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből egy pici sóval kemény habot verünk, kanalanként hozzákeverjük a cukrot, amíg fényes és jó kemény nem lesz a hab. Most hozzákeverjük a tojássárgákat egyesével, végül az átszitált lisztet is,amibe már előzőleg hozzákevertük a sütőport. A lisztet már csak könnyed mozdulatokkal keverjük a habhoz. Kizsírozott, kilisztezett sütőformába öntjük a tésztát és előmelegített sütőben közepes hőmérsékleten ( gázsütő 3-as fokozat) 30 percig sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük,hogy megsült-e. Fontos: a sütő ajtaját 20 percig tilos kinyitni, mert összeesik a tészta!!! A sütőből kivéve pár percig hagyjuk hűlni a formában, majd onnan rácsra borítva hagyjuk kihűlni. Csak ha már kihűlt, akkor töltsük meg a krémmel. A krémhez a puha vajat vagy margarint először magában keverjük ki, aztán a kétféle cukrot is hozzákeverjük. Akkor jó, ha már felolvadt benne a cukor. Ezután adjuk hozzá a diót és a rumot. A kész krémmel megtöltjük a már félbevágott tortát. Ez a mennyiségű krém elég az oldalára is, így szépen megkenhetjük vele a tortát. Én még olvasztottam csokit és azzal írtam rá szöveget is.
Utolsó kommentek